– Nem, Boldika, a baba a lányoké, add vissza a Lilikének. Te legózzál szépen, építs valamit nekem, meg a Barbi néninek, hadd lássa, milyen ügyes vagy! … Jól van, Boldizsár, bocsánat.

Mindig meglep, ahogy ez a kis törpe csípőre teszi a kezét, és kioktat, hogy az ő neve Boldizsár. Nem szabad becézni, gondolom, otthon se teszik. … Igen, az apja hozta reggel, és ő jön érte délután is. Év eleje óta így megy. … Kérdeztem én is, hol van az anyja, mert tavaly még ő hozta-vitte, ő volt itt az ünnepségeken is, apukát sose láttuk a kiscsoportban. Rá is kérdeztem, hogy van-e egyáltalán, mert ugye tisztában kell lennünk a gyerekek körülményeivel, a családi háttérrel. De olyan kurtán-furcsán válaszolt, hogy a férje későig dolgozik, hogy nem mertem többet kérdezni. Amúgy is olyan rideg volt mindig, mosolytalan. A gyerekkel is. Itt reggel, meg délután csupa cuppogás, meg zsivaly a folyosó, mesélik a gyerekek, ki mit rajzolt, mi volt a mese, az ebéd, mit játszottunk az udvaron. Ő sose kérdezte a gyereket, milyen volt a napja, csak állt, várta, hogy felöltözzön, aztán kézen fogta, és mentek a kocsihoz. Még egy puszit se adott neki. Furcsa volt nagyon, sajnáltam is szegény kisfiút, hogy ilyen érzelemszegény az élete, de aztán, ahogy megismertem, rájöttem, hogy semmi baja, rendben van teljesen, okos is, ő a legokosabb a csoportban. Néha unatkozik is szegénykém, mert jóval fejlettebb, mint a legtöbb gyerek, már szótagolva olvas, és ügyesen számol. Igyekszem is elfoglaltságot adni neki olyankor, amikor a többiekkel a késsel-villával evést, meg az egyedül öltözést, cipőkötést gyakoroljuk. Tudniuk kéne már, de a legtöbben még az anyjukra hagyatkoznak, azok meg mindig sietnek, dolgozni vagy haza, nincs türelmük megvárni, amíg a gyerek kikínlódja a masnit. Ő már úgy jött óvodába, hogy egyedül öltözött, gyönyörűen evett, ügyesen bánt az ollóval, a festékkel, ragasztóval. És látszott, hogy rendre van szoktatva, kérés nélkül pakolt el maga után, a ruháját az első perctől szépen összehajtogatta, meg vállfára tette. Csak az volt furcsa nekem, hogy egyformán eljátszott a legóval, a kisautókkal, meg a babákkal is. Nem győztem kivenni a kezéből, és elmagyarázni neki, hogy a baba a lányok játéka, nekik kell öltöztetni, meg ringatni, mert ők anyák lesznek majd, ő meg fiú, ott az építőjáték, a szerszámok, neki azokkal kell majd tudni bánni. Tudod, mit mondott? Hogy ha majd neki is lesz gyereke, ő is akarja majd fürdetni, meg etetni, meg pelenkázni, mert az nemcsak az anyukák dolga! Azt hittem, megzabálom! De nem engedhettem akkor se, mert a többi gyerek, meg a szüleik nem értenék, és nem akartam, hogy félreértsék, meg kiközösítsék. Ez van, ez a világ rendje, nem? Na gyere, állítsuk fel az ágyakat.

…

Mesélj magadról, Barbikám! Annyit már tudok, hogy ez a második munkahelyed. Mit kell még tudnom rólad? … Menyasszony vagy? Gratulálok! Milyen szép is ez, istenem, tervezni az esküvőt, a közös jövőt, a gyerekeket… Jaj, Barbikám, tanulni ráérsz később is, igaza van a vőlegényednek, hányan diplomáztak le baba mellett?! … Nem, tényleg nem ismerek egyet se, de biztos van ilyen. Semmi se lehetetlen, nem igaz? Én is szerettem volna továbbtanulni. De teherbe estem, rögtön az érettségi után. Arra nem is gondoltam, hogy elvetetem, hát férjhez mentem, megszültem a Nórát, aztán nekiveselkedtünk egy fiúnak, mert a Bandi mindig azt akart, elsőre is, de ikerlányaink lettek. Bandi meg azt mondta, többé nem kísérti a sorsot, így is ő a kisebbség odahaza. Hát, majd talán lesz egy fiú unokánk egyszer. … Az baj, ha nem tudod, mit akarsz jobban, a családot, vagy a tanulást. Most kellene még eldöntened, amíg szabad vagy, nem vagy felelős senkiért. Mert később már nem lehet visszacsinálni. És a vőlegényed? Ő milyen? … Szerencsés vagy te. Ritka az olyan ember, aki ilyen biztosan tudja, hogy családot akar, gyerekeket, és veled akarja mindezt. A legtöbb férfi csak belesodródik a házasságba, mert már illik megállapodnia, vagy szabadulna tőle az anyja, vagy besikerül a gyerek. Nem is értem, mitől vagy bizonytalan? Gyerekek, uzsonna!

…

Igen, jóképű a Boldizsár apukája. Meg mindig olyan jól öltözött, olyan szépen vasaltak az ingei. … Gondolom, ő maga vasal, merthogy a felesége vidéken van, csak hétvégente jön haza. Nem hiszem, hogy vasalással tölti azt a két napot. … Nem, buszoznak a gyerekkel, mert a kocsi az asszonynál van, valami kutatóegyetemen tanul, ahol laborgyakorlat, meg kórházi gyakorlat van, kell a kocsi. Meg hazajárnia is kényelmesebb azzal, olcsóbb is, mint a vonat. … Annyit mondott, hogy azért ő van a gyerekkel állandóan, mert most már megteheti, hogy fix munkaidőben dolgozzon. És hogy ez volt az egyezségük. A felesége kivárta, amíg ő lediplomázott, addig dolgozott, eltartotta őt, aztán azt is kivárta, hogy munkát keressen, beindítsa a karrierjét. Megszületett a Boldizsár, mindketten akarták, és közösen döntöttek, hogy az anyja marad otthon vele. És most cseréltek. Most az asszony tanul, ő dolgozik, és gondoskodik hétközben a gyerekről. Én megértem, valahol tisztelem is ezt a nőt, aki ilyen kőkeményen betartatja a megállapodást. Csak ne legyen baj belőle. Mert azért lássuk be, nem ez a normális.

…

Barbikám, minden rendben? Úgy elgondolkodtál…