(Vörös rózsa, vörös rózsa... Megvan.)

- Jó estét! Azt hiszem, rám vár.

- Ó, jó estét! Örülök, hogy megismerhetem. Endre vagyok.

- Katalin. (A standard 170 centiből már automatikusan levonok ötöt, de így is csak a vállamig ér. Mi ez a kényszeres füllentés a magasságukról? Nem írtam minimum magasságot a feltételek közé. És úgyis kiderül, amikor találkozunk.)

- Mit rendelhetek önnek?

- Egy capuccinot kérek.

- Nem innánk valami finomabbat? Mondjuk egy pohár bort?

- Én nem, köszönöm. (Innánk? Mi ez a fejedelmi többes?)

- Hát jó. Akkor lesz egy... mi is?

- Capuccino.

- Igen. Meg egy espresso. Megrendeljük a vacsorát is?

- Még ne. Előbb beszélgessünk. (Volt már, aki később a fejemhez vágta, hogy kifizetett a semmiért egy drága vacsorát, miután behisztizett, hogy ki akarom fizetni a felét.)

- Persze. Maga nagyon csinos nő. De tényleg... Nem is értem, miért az interneten keres párt magának?

- Ön miért ott keres?

- Hát mert nincs időm eljárni szórakozni. A munkahely meg tabu, házinyúlra nem lövünk, ugye?

- Én is éppen ezért választottam az internetes keresést.

- Akkor egy cipőben járunk. … Kezdjem én? Jó, akkor belevágok a közepébe. Én azért hirdetek a társkeresőn, mert szeretnék végre egy szerető feleséget, aki hazavár, aki gondoskodik rólam, aki képes meleg otthont teremteni. De azért legyen munkája neki is, természetesen, legyen önálló, ne akarjon kihasználni, ne tőlem várja, hogy eltartsam. Azt is megengedhetném magamnak persze, de szerintem nem vezet az jóra, ha egy nőnek nincs egyéb elfoglaltsága, mint a háztartás, meg a gyerekek. Apropó, később akár gyerekvállalás is szóba jöhet, egyáltalán nem vagyok ellene. Tudja, én vidékről származom, onnan hoztam magammal az értékrendemet. Ha szóba kerül a család, énelőttem mindig az a kép van, ahogy az édesapám hazajött a munkából, és akkor elnémult a ház. Édesanya addigra szépen megterített, és mire apám kezet mosott, kitálalta a forró levest. Sosem veszekedtek, nálunk mindig rend volt és tisztaság, és pontos időbeosztás. Valami ilyen hagyományos családmodellre vágyom én is. Édesanya rengeteget dolgozott, sokszor három műszakban is, de mindig volt ideje főzni a családra, kitakarítani a lakást, megvarrni a ruhánkat. Korán meghalt szegény, nem volt még hatvan se, de betegen se panaszkodott soha. Elnézést, kicsit elérzékenyültem...

(Jézus Mária. Legközelebb egy menetrend szerinti repülőre szervezek randit. Ott legalább van hányózacsi.) - Mondja, olvasta az adatlapomat? Rémlik, hogy azt írtam, házasságban és gyerekben gondolkodók kíméljenek?

- Jaj, a nők mindig ezt írják, hogy ők nem akarnak férjhez menni, meg gyereket se akarnak, de aztán csak kiderül szépen lassan, hogy mind arra vágyik. Maga sem kivétel, tudom én azt. Magának is ketyeg az óra.

(Épp, mint az előző öt. Honnan is tudhatnám én, a butuska nő, hogy mit akarok kezdeni az életemmel?! Majd ők eldöntik helyettem. Na jó, zárjuk rövidre. Nincs már türelmem ehhez.) - Értem. Ez a hatodik randevúm, úgyhogy a lényegre térnék, elkerülendő a felesleges köröket. Én olyan kapcsolatot keresek, ami szigorúan függésmentes, mindkét fél szabadságát érintetlenül hagyja. A szabadidőm eltöltésére, utazásra és szexre keresek partnert, pont úgy, ahogy leírtam. Az én havi jövedelmem hét számjegyű, saját vállalkozásom és saját lakásom van, nem költözöm sehová, nem leszek senki házvezetőnője, lakberendezője. Eszemben sincs gyereket szülni erre a túlterhelt bolygóra, már csak azért sem, mert fogalmam sincs, hogyan kellene felnevelni. Tudja, én intézetben nőttem fel hároméves koromtól, miután apám megölte anyámat a hagyományos családmodell keretében. A ketyegő órás mondatából kiderült, hogy képes volt felfogni, mit írtam le a leendő partnerem szerepével kapcsolatban, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, mert... Miért is?

- Hát... én nem hagytam figyelmen kívül... én csak... énnekem az a tapasztalatom, hogy a nők... Már ne haragudjon, de adnék egy jótanácsot: nem okos dolog ám így letámadni egy jó szándékú férfit. Én rugalmas ember vagyok, szerencsére, de ha komolyan társat akar találni, vegyen vissza kicsit ebből a katonás modorból, jó?! Tudom, hogy egyenjogúság van, meg minden, de nem ártana, ha odafigyelne arra, hogy a férfiaknak is van lelke. Nehogy már maga mondja meg, hogyan működjek éééén, hogy magának megfeleljek?! … Hé, hé! Vegye vissza a pénzét! Mit képzel, nem tudok kifizetni két kávét? Mitől lett ilyen sietős hirtelen? Nem bírja az igazságot, inkább elmenekül, mi?

- Nem menekülök, elköszönök. Minden jót, kívánom, hogy megtalálja a párját.

- Persze, menjen csak, viszlát! Jobban jár, ha törli az adatlapját, mert ezzel a hozzáállással úgysem talál normális férfit! Emancipunci!