De örülök, hogy itt van, drága ügyvéd úr! Persze, persze, elmondok magának mindent, elejitől a végéig. De előbb mondja már meg nekem, mit jelent az itt a vádiratba, hogy különös kegyetlenséggel? … Az, hogy tizennyolcszor szúrtam meg, az a különös kegyetlenség? Meg az, hogy a közös gyerekünk szeme láttára? … De hát nem tehetek róla, elborult az agyam! Ha hallotta volna, hogy beszélt velem az a ribanc! Zengett tőle a folyosó, a szomszédok egymás után jöttek ki! Pedig én csak a kisfiamat akartam látni. Be kellett volna engednie szépen, akkor nem lököm be, nem ütöm le azt a nyúlbéláját, meg rá se emelek kezet, énnekem jogom volt bemenni és látni a fiamat, akkor is, ha az a pasija lakása volt! Én nem akartam különösen kegyetlen lenni, én csak azt akartam, hogy hagyja végre abba az ordibálást, a pasija meg, az a nyomorult, egyszálbélű lófaszjóska, ne akarjon kilökdösni engem onnan, amikor én a fiamat akarom meglátogatni! A fiamat, aki meg se ismert, mert amikor megszületett, az anyja a beszélőre se bírt bejárni hozzám, a kisfiamat se hozta be soha, csak a fényképét, most mondja meg, nekem, mint apának, nincsenek jogaim?! Semmi jogom se nincsen? … Jaj, ne jöjjön maga is a priuszommal, pontosan tudom, mi van benne, de azt is csak azért szedtem össze, hogy ki tudjam elégíteni az igényeit az én drágámnak! Érte tettem mindent, loptam, csaltam, igen, de csakis azért, hogy neki meglegyen mindene, ne kívánkozzon el tőlem máshoz! Mindent érte tettem! Megcsináltattam a fogait, hát a pókot kiharapta a sarokból téglástul, mikor megismertem! A melleit is én fizettem! Királylányt csináltam belőle. Aztán, ahogy kivakarózott, úgy is viselkedett, mintha én lennék az alattvalója, pedig mindent nekem köszönhetett. … Néha eljárt a kezem, beismerem. De az se az én hibám volt! Hát nem lehetett bírni, ahogy állandóan azzal jött, hogy térjek jó útra, éljünk normális életet. Meg hogy ő állandóan fél, hogy egyszer rossz vége lesz az üzletemnek, és nyugodtabb lenne, ha gyári melós lennék! Nekem mondta ezt, akinek nyolc általánosa van, hát milyen munkát találtam volna én, és mennyi lóvéért?! Egy percig se hittem el neki, hogy szegényen is szeretne, meg hogy a műmelleit is én akartam, mert ő anélkül is boldog lett volna velem, mert azért hízott ám a mája, láttam én, mikor körbemutogattam a társaságba! Meg azért jó volt a négyszobás ház is, meg a terepjáró, meg neki a kiskocsija, meg a nyaralások a tengernél! Aztán meg, mikor a barátnője bevitte abba a faszom se tudja, milyen gyülekezetbe, megkergült végképp. … Igen, azt a jogerőst töltöm most, a súlyos testi sértésért. De annak se én vagyok az oka! Nem akartam én nyolc napon túlira megverni, de úgy felbaszta az agyamat azzal az állandó szenteskedéssel, meg azzal, hogy húzódozott elfelé tőlem állandóan, hát melyik férfi bírja azt sokáig, hogy mellette fekszik a felesége, aztán rá se feküdhet, mikor kedve van hozzá?! Azt is én szívtam meg, mert mehettem megint a rendőrségre, meg a bíróságra, ide figyeljen: házastársi erőszak miatt. Hát hallott már maga ilyet életébe? Házastársi erőszak! Beszarás, komolyan mondom, hogy mire nem bírnak törvényt hozni! Valami francos távolságtartás is volt belőle, nem is értettem az egészet, de mondja már meg nekem, hát milyen az már, mikor az embert kitiltják harminc napra a saját házából, oszt a rezsit, meg a többi költséget akkor is állnia kell, ha ott se nincsen?! Hát milyen törvény ez már?! Aztán amíg én nem mehettem a közelébe, elszökött tőlem, TŐLEM, aki mindent megadtam neki, összeállt azzal a pocokfejű nyúlbélával, azzal a ruppótlan senkivel, hát leszarom, hogy doktor, hát a templom egere ahhoz képest egy krőzus, egy szaros egyszobás, penészes albérletbe lakott, oda vitte az én kisfiamat az a hálátlan ribanc, előlem! … Jaj, ne jöjjön nekem maga is ezzel a rossz dumával, hogy nem volt köztük semmi, meg hogy csak munkatársak voltak, és segíteni akart! Semmilyen férfi nem fogad be a lakásába úgy egy nőt, meg egy idegen kölköt, hogy ne akarna ezért valami ellenszolgáltatást! Nem így működik a világ, drága ügyvéd úr, maga is tudja!
…
Megbántam, persze, hogyne bánnám! Most megint kinéz egy végrehajtandó, pedig a legutolsó épp letelne a nyáron. Hát, ilyen az én formám! Milyen büntetésre számíthatok, ügyvéd úr?
...
MI?! Hogy akár életfogytiglant is... Jézus Mária! Le kell ülnöm...
...
És nem lehetne valahogy meggyőzni a bíróságot, hogy énnekem totál elborult az elmém, és nem tudtam, mit csinálok? … Milyen szakértői vélemény? Mit jelent az, hogy a cselekmény elkövetésekor nem voltam beszámíthatatlan? … És mi van a kisfiammal, ügyvéd úr? Hát most, hogy az anyja meghalt, ki fogja fölnevelni, ha én meg a börtönbe rohadok? Nem lehetne elérni, hogy szabadlábra helyezzenek a tárgyalásig, hogy gondoskodhassak róla?
…
Persze, hogy tudok majd fizetni a szolgálataiért, ügyvéd úr. Mondtam már a Dzsimminek is, aki magát ajánlotta, hogy a legjobbat akarom, és meg is fogom fizetni, kerül, amibe kerül! Igaz, hogy elég sokba fájt a magánnyomozó, aki kiderítette, hová tűnt el előlem az asszony, de azért maradt pénzem rendesen, ne izguljon! Királyul megfizetem, csak érje el, hogy méltányos büntetést kapjak!
